Tisztelt Érdeklődők!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy megjelent az Irányító Hatóság 6/2015. számú közleménye a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-ben igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló rendelet megjelenéséről.
A megnyitásra kerülő két célterület keretében támogatás vehető igénybe új és már meglévő falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztéséhez, a második célterület keretében pedig egyéb szociális, bűnmegelőzési és közösségi szolgálatások fejlesztéséhez új gépjármű beszerzésének segítségével.
Kedves Ügyfelünk!
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) keretében támogatásban részesült ügyfelekmonitoring adatszolgáltatási időszaka elkezdődött. Az adatszolgáltatás teljesítésének részletes feltételeiről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) a honlapján a 28/2015. (II.20.) számú és a 29/2015. (II.20.) számú MVH közleményben nyújt tájékoztatást.
Az adatszolgáltatást 2015. március 19-ig kell teljesíteni, amelyre kizárólag elektronikus úton van lehetőség.
Tisztelt Érdeklődők!
A Sárvíz Helyi Közösség a 11/2013 (III.05.) VM rendelet alapján kiírt LEADER térségek közötti együttműködés keretében a Fiatal Gazdák Közép-Dunántúli Szövetségével, a Fiatal Gazdák Dél-Alföldi Szövetségével és a Sárvíz Térségfejlesztő Egyesülettel közösen megvalósításra kerülő projektjéhez kapcsolódó referenciafilm az alábbi linken érhető el: megtekintés.
Tisztelt Érdeklődők!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület rendezvényeket szervez a LEADER térsegek közötti együttműködés keretében megvalósuló " Kettős hasznosítású angóra nyúltenyésztő telep létrohozása a térségek együttműködésével" című projekt kapcsán.
További részletek: letöltés
Tisztelt Érdeklődők!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Dél-Mezőföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Egyesület rendezvényeket szervez a LEADER térsegek közötti együttműködés keretében megvalósuló " Kettős hasznosítású castor rex nyúltenyésztő telep létrohozása a térségek együttműködésével" című projekt kapcsán.
További részletek: letöltés
Kedves Ügyfeleink!
Az ünnepi időszakban 2013. december 24. és 2014. január 5. között telefonos ügyeletet tartunk.
Minden kedves Ügyfelünknek békés, boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben, gazdag, boldog új esztendőt kíván a Sárvíz Helyi Közösség Elnöksége, valamint munkaszervezetének minden dolgozója!
Az agrártárca és a Hungarikum Bizottság a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására nyílt pályázatot hirdet.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időben a kiemelkedő nemzeti értékekre, hungarikumokra irányult a figyelem, a mostani 250 millió forint keretösszegre szóló pályázat alapvetően a helyi értéktárakra vonatkozik.
Bővebb információ és pályázati dokumentáció: Hungarikum Helyi Értéktár
Tisztelt Érdeklődők!
Figyelmükbe ajánljuk, hogy megjelent a mikro-, kis- és középvállalkozsok termelési kapacitásainak bővítése és a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.
Bővebb infomáció:
Mikro-, kis- és középvállalkozsok termelési kapacitásainak bővítése: megnyit.
Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása: megnyit.